Harkány

Jézus Szíve Katolikus Templom

Jézus Szíve Katolikus TemplomA 19. században a község egyre növekvő katolikus lakossága és a gyógyfürdőbe látogató katolikus vallású vendégek magas száma tette szükségessé templom építését. Ennek eredményeként 1906-ban felépült a katolikus kápolna, lehetővé téve a római katolikusoknak vallásuk gyakorlását, illetve szentmisék látogatását. A kápolnát még ugyanebben az évben Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelték fel.
Harkány lélekszámának növekedésével az 1980-as évek közepére a településen a római katolikusok száma 2000 fő fölé emelkedett. Emellett az idegenforgalom is nőtt. Ezek a tények szükségessé tették a mintegy 100 ember befogadására alkalmas római katolikus kápolna megnagyobbítását.

Az építkezés Holczer József tervei alapján, Hopp Ferenc máriagyűdi plébános irányításával 1985-ben vette kezdetét. Az 1906-ban felszentelt kápolna neoromán és neogótikus stílusban épült, míg az új templom a modern kor jegyeit viseli magán. A felújított, alapterületét tekintve hatszorosára növekedett templom felszentelésére 1988. október 22-én több ezer hívő jelenlétével került sor. 1990-től Harkány önálló római katolikus plébánia a Pécsi Egyházmegyében.

A templom külső falán a Stációk Morvai László tűzzománc alkotásai, a templomkertben pedig a magyar történelem állomásai mindennap 9:00-20:00 között megtekinthetőek.

 

Nyitva tartás:
Mindennap 9:00-tól részlegesen látogatható.
Téli időszakban 15:30-18:00 közt nyitva.
Nyári időszakban 17:30-20:00 közt nyitva.

Elérhetőség:
7815 Harkány Ady E. u. 3.
Tel.: +36-72-479-966

Református templom

Református templom1802-ben épült a késő barokk, copf stílusú református templom a fürdőváros főutcájának számító Kossuth Lajos utcában áll. Az épület mellett található az 1500-as években a térségben, elsősorban Siklóson ténykedő reformátor, Sztárai Mihály mellszobra.

A harkányi református gyülekezet 1798. március 21-én kezdett templomának építéséhez. A szép vonalú, copf stílusú, gúlasíkos toronnyal díszített épületet 1802-ben fejezték be.

Elérhetőség:
7815 Harkány, Kossuth u. 64.
Tel: +36-72-480-215

Terehegyi református templom

Terehegyi református templomAz 1798-ban épült, szintén műemléki védettséget élvező templom a terehegyi városrész kis dombján található.

Az ormánsági református gyülekezetek II. József türelmi rendelete (1781) után szerveződtek újjá. A vidék református templomai többnyire a 18. század végén, a 19. század elején épültek, és a falusi késő barokk, copf és klasszicista építőművészet képviselői. A magyar templomépítészet sajátos, helyi példái ezek a tájba illő, hegyes tornyú, többnyire az országút tengelyében álló, messziről jól látható, műemléki jelentőségű templomok.

A református vallás puritán felfogása száműzte a templomból a faragott és festett képeket, az emberi test ábrázolását, s csak a fehérre meszelt falak tisztaságát tűrte meg. Különös módon Erdélyben, a Nyírségben és itt, az Ormánságban a kép, a díszítés mégis visszatért a református templomokba a fából ácsolt mennyezeten, a kórusok mellvédjén, , a padok oldalán, a prédikálószék tetején. A 18. század végén és a 19. század elején készültek e festmények, helybeli vagy vándorló festő-asztalosok, céhbeli mesteremberek munkái. Többnyire mintakönyvből dolgoztak, de a sablonokhoz hozzáadták egyéni ízlésüket, képzeletüket, tehetségüket.

A Terehegyi úton lévő református templom 1800 körül épült copf stílusban, a falu népének összefogásával. Az új kőtemplomhoz egy 18. századi orgonát is hozattak Pécsváradról, amely egész Európában páratlan. A padok barokk stílusúak. A templomot 1988-ban újították fel, és ünnepélyes keretek között avatták fel Kosaras Dezső debreceni orgonaművész közreműködésével.

 

Elérhetőség:
7815 Harkány, Terehegyi u. 1/A,
Tel.: +36-72-480-215

Futó László Pál Múzeum

 Futó László Pál MúzeumTöbbdimenziós művek állandó tárlata és a galériában kortárs képzőművészek havonta változó kiállítása.

A múzeum tulajdonosa és igazgatója Pécsett született, itt érettségizett 1939-ben a Széchenyi István gyakorló reáliskolában. Három évig portrérajzolást tanult Gebauer Ernő festőművész magániskolájában. A soproni József Nádor Műegyetemen erdőmérnöki oklevelet szerzett 1943-ban. Államerdészeti szolgálat közben több évig Pécs város erdőmestere volt. 1956 után doktori és magántanári oklevelet szerzett a zürichi technikai főiskolán.

A múzeumnak épült ház földszinti kiállítótermeiben a tulajdonos állandó életmű kiállítása látogatható. Az önállóan is teljes értékű műalkotások kétféle speciális szemüvegen keresztül nézve térhatásúvá válnak, s így láthatók itt három-, négy-, sőt a világon egyedülállóan öt- és hatdimenziós alkotások. A kiállitóterem nagysága 130 négyzetméter.

 

Elérhetőség:
Cím: Harkány, Szent István út 40.
Telefon: 06-72-279-059
Email: futoart@gmail.com

Nyitva tartás:
Vasárnap és hétfő kivételével naponta 9h-12h és 14h-18h között.
Igény esetén más időpontban is.

Zsigmondy sétány, park

Zsigmondy sétány, parkA gyógyfürdő kiépítése az 1820-as évek közepén indult meg, nem sokkal a kénes víz gyógyító hatásának véletlen felfedezése után. Az első fürdőépület klasszicista stílusú volt, a hozzá tartozó szálloda 28 szobával fogadta a vendégeket.

Hamarosan megkezdődött a terület parkosítása is, mintegy 40 holdon sétautakat alakítottak ki, fákat, bokrokat ültettek, szobrokat állítottak a sétautak mentén. Zsigmondy Vilmos bányamérnök tervei alapján készültek el a karsztvizet felszínre juttató első kutak. Róla nevezték el a fürdőtől délre található ősparkot, ahol számos képzőművészeti alkotás és kényelmes padok várják a pihenni vágyókat.

Harka - kút

Harka - kútA Gyógyfürdő melletti Zsigmondy őspark hűs árnyat adó fái közt találjuk a Harka kutat, mely a Harkányi legendában szereplő leányra emlékeztet.
A 2000-ben elkészült, Zsolnay alapanyagú értékes szökőkutat a harkányi víz legendáját szimbolizáló motívumokkal díszítették.

Országalmás csobogó
Vajda László és Kamerer Tamás munkáját, a Millenniumi Országalmás 2000-ben adták át. Az országalmán a kódexek iniciáléinak stílusában készült porcelánképek futnak körbe.
A szobor sokféle anyag felhasználásával készült, és látható rajta Harkány Város címere is.

Gyógy- és Strandfürdő

Az ionokban gazdag termálvízben nagymennyiségű oldott Gyógy- és Strandfürdőkarbonyl szulfid és kén található, amelyek a magas hőmérsékletű vízben görcsoldó, izomlazító hatásúak. A víz továbbá könnyen felszívódik az emberi testben és hatékonyan csökkenti a gyulladást, gyorsítja a sejtek regenerálódását és a gyulladt területek öntisztulását is. Ezek a hatóanyagok képesek meggyógyítani illetve tünetmentesíteni a legtöbb mozgásszervi-, reumatikus- és ízületi betegséget.

De a harkányi víz gyógyító ereje nem csak erre képes. A psoriasis, azaz a pikkelysömör tüneteit is képes hatékonyan, hosszútávon csökkenteni, ez a tulajdonsága pedig nemzetközi szinten elismert. Ez azért fontos, mert mindezidáig nem találtak gyógyírt a bőrbetegségre, kezelése ideiglenesen lehetséges, állandó visszatérésével megkeseríti meg a páciensek életét, viszont a gyógyvíz tartósan képes megszűntetni a tüneteket.

A gyógyvíz ezen kiemelkedő és ritka tulajdonsága mellett még egy speciális területen is bebizonyosodott a pozitív hatása. Ez a terület pedig a nőgyógyászati problémák területe, amelyen belül a termálvíz képes gyógyítani a meddőséget, a medence gyulladások okozta zavarokat és más egyéb problémákat is. Itt külön intimitással kezelik a pácienseket nyugodt, személyre szabott megoldásokkal. A Gyógyfürdőkórház professzionális orvosai által felügyelt speciális szolgáltatások és kezelések az év mindennapján elérhetőek, naponta pedig több mint 800 beteget tudnak kezelni.

A Gyógyfürdő kiépült infrastruktúrája maradéktalanul biztosítja az idelátogató vendégek pihenését, kikapcsolódását a család minden tagja számára. A fiatalabb generációkat és a csobbanni vágyókat a strandfürdő várja különböző feszített víztükrű medencékkel, csúszdákkal és színes programokkal. Az érdeklődők találhatnak itt: Walkenergie programokat, spinninget, animátorokat, koncerteket, Spinn Fizz lehetőséget. Míg akik gyógyulni szeretnének, azokat masszázzsal, iszappakolásokkal, kádfürdőkezeléssel, fényterápiával, víz alatti tornával, elektroterápiával, szépészeti, psoriasis és számtalan egyéb kezelésekkel várják.

 

További információ: www.harkanyfurdo.hu